Kovács Júlia Ferenczy Noémi díjas és Szilágyi András üvegművészek retprospektív kiállítása a Báthory Júlia Munkácsy – és Magyar Örökségdíjas üvegművész életmű kontextusában
A kiállítás 2021. október 29. és november 26-a között keddtől szombatig 11-től 17 óráig látogatható. A megnyitón beszédet mondott: Szilágyi B. András művészettörténész
A kivételes tehetségű Báthory Júlia, aki Münchenben, a dessaui Bauhausban és Drezdában tanulta a modern üvegművészetet, Párizsba költözése után rövidesen az Őszi Szalon kiállítója lett. Az 1937-es Párizsi Világkiállításon is díjazott műveit a nemzetközi kritika a legnagyobbak között emlegette.
Nevelt fia Szilágyi András és felesége, a nemrég elhunyt Kovács Júlia szintén üvegművészek. Báthory Júliához hasonlóan a technológia nagy inventorai, akik a hideg és meleg üveg használatában egyaránt új utakat nyitottak az üveg művészi alkalmazása előtt. Kovács Júlia anyagtársítási kísérletei eredményeként jöttek létre az általa készített samott üveg képek, melyekért 2008-ban Ferenczy Noémi-díjat kapott.
A kiállításon e három nagyszerű művész alkotásaiból láthatunk válogatást, mely az idén áprilisban galériánkban bemutatott „Fátyolüveg” magángyűjtemény történeti párhuzamának tekinthető.
Május 21-én ünnepeltük Albrecht Dürer, a magyar származású bajor festő, grafikus és könyvkiadó 550. születésnapját. Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét, mint nemesi előnevet használták. Bár kitanulta aranyműves édesapja mesterségét, hamarosan bizonyságot nyert zseniális, páratlan rajztehetsége. Igazi reneszánsz ember volt, itáliai utazásai során mélyítette el anatómiai és festészeti tudását. Számos önarcképet festett, amint látjuk gyönyörű férfi volt, aki a kor uralkodói által egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze volt.
Ennek a bennfentes jártasságnak köszönhető ugyanakkor az életmű egy különleges kitérője az egyik legismertebb műve egy fametszet, amit egy Lisszabonba érkező indiai orrszarvú vázlatos rajza alapján készített. A krimiszerű történet azóta is foglalkoztatja a grafika iránt elkötelezett művészeket.
Kéri Imre Munkácsy-díjas, Érdemes művész, aki a hagyományos grafikai technikák elkötelezett hódolója a ma ismert lézer technológia igénybe vételével elkészíttette a Rinocérosz nyomat alapján a fadúcot, melyet most itt láthatnak az érdeklődők és ami segít megismerni és megérteni a sokszorosított grafika lényegét.
A jubileumra a galéria grafikus művészeinek alkotásaiból válogatott kamara kiállítással emlékezünk. A kiállítás 2021. június 4-ig látható.
Báthory Júlia a 20. század egyik legprominensebb, nemzetközi hírű alkotója paraszt Versaillesnak hívta a dömsödi portát. Itt, a minden négyzetmiliméteren ápolt kerttel, rózsákkal körülvett, gondosan megépített nádfedeles házakban rejtőzött el az első magyar női üvegművész fogadott fia Szilágyi András és Kovács Júlia üvegművészek és András fiuk, aki művészettörténész. Ha az üvegművészet szellemiségét szeretnénk alaposabban megérteni, akkor ők kihagyhatatlanok a történetből.
Báthory Júlia végigélt egy egész évszázadot (1901-2000), munkásságát elismerték Munkácsy- és Magyar Örökség díjjal, oklevelekkel díjazták Münchenben, Strassburgban, az 1937-es párizsi, a 39-es New yorki és az 58-as brüsszeli világkiállításokon. Számos újítást vezetett be, amikor az ipari technológiákat a kézművesség, a „craft” méreteire tette alkalmassá. A korabeli kritikák úgy fogalmaztak róla, titkokat alkotott üvegben.
A meglepetések mestere, igazi egyéniség volt. Ugyanakkor perfekcionista. Számára az üveg szent anyagnak számított. Olyan megszemélyesített kapcsolatot képzeljünk el, ahol alkotó és alkotása, és maga az alkotás folyamata is organikus egységben olvad össze. Mindent ő készített, mert azt vallotta, hogy csakis az aktív alkotás közben kialakuló ZEN állapot hoz létre eredeti művet.
Talán ez az elhivatottság motiválta arra, hogy felfedezéseit és a hozzávezető utat tananyagba foglalja és tudását átadja az őt követő generációknak. Ötven éves elmúlt, amikor az egyetemi szintű programot „középiskolai fokon” a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, a Kisképzőben vezették be, ahol a mai napig nem csak a mesterséget oktatják, hanem a szemléletet is. A legnagyobb külföldi szakegyetemek professzorainak a neve mellett emlegetik.
Szilágyi Andrást kilenc évesen fogadta örökbe Báthory Júlia. Kétsége nem volt afelől, hogy az életét az üveggel köti össze. A „Mama” és fia, Mester és tanítványa kapcsolatáról annyit biztosan tudunk, hogy köztük nem voltak féltve őrzött titkos receptek, az ifjú pedig tovább fejlesztette a kinccsé tevés gyakorlatát és egészen más utakon járt. A szakma szeretete vitte, üveggyári tervezőként, majd művészeti vezetőként dolgozott, számos építészeti munka fűződik a nevéhez.
Feleségét Kovács Júlia Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező iparművészt sajnos már nem ismerhettem meg személyesen, de közel ötven éves művészi pályafutásának tárgyi emlékei sokat elárulnak szenvedélyesen kísérletező személyéről. Különböző anyagtársításokkal foglalkozott, az üveget samottal és fémekkel is kombinálta, ezzel különleges hatású, álomszerű világot teremtett. Nyughatatlan természete közel múltban bekövetkezett haláláig folytonos alkotásra ösztönözte.
A Kiskép Galéria következő kiállításához hármójuk életművéből válogattunk, melyhez Szilágyi András beavat bennünket a magyar dizájn- és művészettörténet egyik legizgalmasabb, még nem teljesen feltárt időszakába és általa autentikus forrásból merítve betekinthetünk egy több generációs művészcsalád mindennapjaiba is.
„Március 15-e volt. Pontosan emlékszem. Este 7-kor sétáltam egy barátnőmmel, amikor megcsörrent a telefon. Nem ismertem a számot, de egyessel kezdődött, gondoltam egy budapesti szám. Angolul szóltak bele. Szerencsére a barátnőm tudott angolul és átadtam neki, ő tolmácsolt köztünk. Kiderült Amerikából hívtak a Pichuck Glass Schoolból, a világ legnagyobb üvegművészeti központjából. „Mond meg neki, hogy megyek, a konyhai munka is megfelel.” Pilchuck egy olyan különleges hely, ahol még a sofőr is üvegművész. Csiszoló asszisztensnek jelentkeztem, mert abban az időben homokfújt tálakat készítettünk az Ajkai Üveggyárban. 2011-től hét alkalommal voltam Amerikában, az utolsó évben már tanítani mentem. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy az iskola fizette a repülőjegyemet.
Pilchuck egészen más világ. Itthon a tanítványok nem ültek a tanár mellé a menzán, a távolságtartástól lassan beléjük költözött a szorongás, ott pedig bárki mellé letottyanhattak, lehetett világhírű művész: „How are you?” és már beszélgettek is. Amikor először megérkezett nem tudott angolul, felnőtt fejjel kezdte el tanulni a nyelvet. A kurzus végén már előadást tartott, igaz, csak tőmondatokban, de bevállalta a helyzetgyakorlat kedvéért, érezze milyen kiállni emberek elé.
Ott alakult ki az a felfogása, hogy az alkotás önmagában is érvényes. Ismert, hogy a művek fogadtatása nagyon éltérő. Lehet mondani véleményt róla, de jogosultságát megkérdőjelezni senkinek nincs joga. Csak pár tárgyat hozott haza onnan. Amikor kiállította azt mondták róluk, olyan „kelet-európai” azaz lecsiszolt, egyszerű.
Sokáig nem volt műterme és most ennek is nagyon örül. Egyetemi légkör veszi körül, sok fiatal alkotó, mégha az utcára nyíló pince hátsó részében nem is ideálisak a körülmények. Gyerekkorában szeretett agyagozni, aztán Kaposváron üveggel foglalkozott. Annyira egyszerűnek tűnt akkor milyen lesz az élete. Csinál tárgyakat, megveszik és ennyi. Amikor Ajkán dolgozott a tálain elvont történeteket jelenített meg.
Jelenleg a Tranfuse 02 sorozatával foglalkozik. Egy bő évtized eltelt a diploma munkája óta, hogy újra szobrokat készítsen. Akkor fémrácsra esztergált gömbölyded lencséket applikált huta üvegből. A különféle megmunkálásnak köszönhetően létrehozott egy fényjátékot. Van, amikor az ember annyira elnyomja magában, mi történt, hogy mikor felépítette első beton és üveg kompozícióját, maga is meglepődött, hogy ennyi kihagyott idő után is milyen mélyen dolgozott benne a fény kivetítésnek gondolata.
Csurgai Ferenc szobrász beton workshopján tanult meg egy új technológiát. Szigorú receptúra szerint elkészített hiperérzékeny anyaggal dolgozik. A beton és üveg anyagukban testvérek, minőségükben azonban mindkettő más tulajdonságokkal rendelkezik. A rideg betonba ágyazva az üveglencsék légies, spirituális hatást keltenek. A formákat és az illesztéseket már biztonsággal kezeli, a következő lépésben a szinek használatával az érzelmekre akar hatni.
Az anyag szeretete, a „nem dobunk ki semmit, mindennek meg kell találni a helyét” belső indíttatásra támadt az a kreatív ötlete, hogy madarakat készítsen a gyárban keletkezett üvegtöredékekből. Először csak ő szedegetett össze érdekes darabokat, később már a munkások gyűjtötték neki az anyagot, amit a műszak után megcsiszolt és összeragasztott. A siker nem maradt el, a Szurek Ágnes vezette Üvegpiramis galéria egyik legtöbbet eladott sorozata volt.
A Salgótarjáni Öblösüveggyár tanulmányi ösztöndíjasaként formatervezői ambíciókkal kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. A gyár a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szocialista üvegipar zászlóshajójaként működött. Formatervezőként kilenc aktív év nagy felelősséggel járt, mert az automata gépsoron műszakonként húszezer pohár, kehely készült. A gyár komoly megrendeléseket teljesített a kézi fúvó üzemben is, ahonnan a világ minden tájára exportálták a termékeket.
A Gyártmányfejlesztési Osztályon az éppen aktuális „nyugati” divathoz alkalmazkodva tervezték a gépi gyártásra kerülő termékeket. A műszaki rajzok szabványok és a technológia figyelembe véve alakultak. Ez kissé távol állt a csapongó, korlátokat nehezen viselő művészi habitustól. “Megbűvölve álltam az automata gépek mellett működés közben, és csodálkoztam, hogy életre kelnek az általam rajzolt formák, körzővel húzott ívek. Sok vendéglátóhelyre szállítottak belőlük, amire büszke voltam. Nagyon szerettem a munkámat, és remek munkatársaim voltak.”
Ritka pillanatnak számított, ha egy tervező kitüntetésképpen lehetőséget kapott saját, autonóm elképzeléseinek megvalósítására. A napi rutinból csak ritkán adódtak alkalmak a művészi ambíciók kibontakoztatására. A De Forma szimpóziumon, a Terített asztal pályázatra, a Szilikátipari Kutató Intézet üvegműhelyében készült tárgyakhoz most is nosztalgia fűzi.
„Még a Főiskolán tanárom, Bohus Zoltán mutatott nekem az Iparművészeti Múzeumban egy tárgyat a svéd Orrefors üveggyártól. Graál technikával készült, amit addig nem ismertem. A két réteg között halakat ábrázoló festés volt. Annyit festett üvegre, kezdjen vele valamit! – mondta. Sok kísérletezéssel és a tanárúrral együtt gondolkodva, saját kezűleg készült matricapapírjaimmal készültek a graál üvegeim. A diplomamunkám egy része is ez volt. Később is készítettem néha így tárgyakat.
A gyárat elhagyva Budapesten tanítással folytatódott az élet a Jaschik Álmos Szakgimnáziumban, ahol beindították az Üvegfestő és Ólomüvegező szakot. Az ötven éve nem tanított szakma felélesztése egy egészen más terület, megismerni és úgy átadni a diákoknak húsz éven keresztül, hogy azok nem is akarják, sokszor járt elkeseredéssel. Az emlékek persze megszépültek már, mert sokat tanultam“
Már gyerekkoromban is túl aktív voltam, mindennek meg akarom találni a helyét. Bármilyen anyagot találok, lehet belőle valami vicceset, szépet, feleslegeset, hasznosat készíteni. Ha festék, akkor azt ki kell festeni az utolsó cseppig. Fárasztó, de szórakoztató. “Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik “ Schiller
Warning: file_get_contents(http://...@N04): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 404 Not Found
in /home/mutekcom/public_html/wp-content/themes/sofa_avatar/functions.php on line 1546
