Bráda Tibor

Képzőművészeti főiskolát végzett apáca tanította a rajzot. Egyszer elhozott Budapestre, hogy megmutassa a Képzőművészeti Gimnáziumot. Akkor láttam először rúzsos szájú nőt. Egy jó ideig féltem a piros szájú nőktől.

Karcag mellett Berekfürdőre jártunk úszni. Ott volt az üveggyár. A kerítés mellé lapátolták a hutából levert üvegtömböket. Színesen csillogtak. Vitte haza mindenki. Innen az üveg iránti vonzalom.

Üveggyáraink az elmúlt húsz év alatt bezártak. Külföldi üvegekkel dolgozom. Komoly a választék, de jó drága is. Sok helyre kérnek ólmozott üvegképet. Van dolgom bőven. Nehéz felsorolni, hol vannak munkáim. Készítek színes ablakokat például éttermekbe. Az egyik üvegen a kocsmáros kissé pufók alakját a tulajdonosról mintáztam. Vigyáztam, ne lehessen teljesen felismerni.

A korpusz a sarokban, nézzék csak meg, háromszög alapú hasábokból áll. Nagy felelősség egyházi művet készíteni! Nem közömbös, Mária és Jézus alakja mit mond a jövő emberének.

Ez itt kit ábrázol? Comeniust, a nagy modern pedagógust. A Nyugat-magyarországi Egyetemre kerül Győrbe.

Magyar díszműüveges mestereink inkább a sírba viszik tudásukat, mintsem bárkit beavassanak. A tudást át kell adni! Ki fogja ablakaimat újra ólmozni ötven év múlva? Ha nem tanítom meg a fiatalokat, elpusztulnak a műveim. Még most is tartok mesterkurzusokat. Pedig tényleg elfoglalt vagyok. Már szervezem őszre Szent Lukács napkor a Magyar Festészet Napját. A maradék időmet legszívesebben a családdal töltöm. Jött a kisunokám, mászkált egyszer ide-oda. Talált egy kis kalapácsot. Enyém lehet, nagypapa? Hát persze! …de hol a gyerek? -kaptam hirtelen észbe. Már csörrent is az üveg. Szép és küzdelmes az én életem!“

A kapu előtt hirtelen elállt az eső. Talán elijesztésül mondja: a műteremnek lidérce van!? Régen itt bronzöntő és stukkókészítő műhely volt. A meglehetősen romos állapotból fokozatosan haladt a felújítás. Ekkor jött a mátészalkai színház megrendelése. A 360 négyzetméteres kazettás famennyezet bevállalós ügynek bizonyult. Egymás hegyén-hátán feküdtek a táblák. Méretes helyre volt szükség, kellett a kamra (szükséglakás) is. Jöttek a Tanácstól. Amikor végre kinyitottuk a helyiséget, előkerült a környék jólismert „clochard”-jának és háziasszonyának holtteste. Féltékenységi dráma!- feltételezik.

Ma van hely kényelmesen az üvegezésnek és a festészetnek. Mégis, minden évben egyszer elutaznak a kedvenc helyükre. „Nagybányán a hegyen hagyott a feleségem. Fel se tűnt, órákkal később jött vissza. Akkor készült ez a kép. Nem szokás ekkora méretben akvarellt festeni. Már biztosan tudom, itt valaki vezette a kezemet! Utólag meglepett az eredmény és a méret is.“

Aztán régebbi időkről lapozgatunk egy elegáns kiadványt. „Mougins, dél-francia kisváros igazi művészváros. Picasso is itt élt és itt halt meg. A gótikus kápolnában volt egy Picasso oltár. Oltárképét akkor lopták el, mikor a város egy nemzetközi szakrális kiállítást rendezett. Magyar szenteket és Máriát ábrázoló szárnyas oltárt vittem. Mária a matyó mária-lányok koronáját viseli. Megtiszteltetésnek vettem, hogy a Picasso-oltár helyébe az én művemet választották. Utólag azt gondolom, az én táblaképem lehetett a legnehezebb. A város gondolhatta, a tolvajok ezt biztos nem tudják elvinni!…“

Budapest, 2010. december 10.

Díjak:

Munkácsy Mihály-díj (1984)

Magyar Köztársasági Érdemkereszt (2002)