Borkovics Péter
A belső üveg köré egy külső üveghéj kerül. Ennyit lehet nagyjából tudni a diatréta (dupla falú) üvegről. „A Nemzeti Múzeum felkérésére belevágtam a kísérletekbe, hogy a világon összesen 12 megmaradt darabból a Budapesten őrzött edény másolatát elkészítsem.“
Úgy sejtik, hogy a 2. és 4. század között keletkezhettek a ilyen római eredetű üvegek, még arra is gondolnak kutatók, hogy egy család ismerte kizárólag a titkot.
„Először a betűkkel kísérleteztem heteket. Körben a szöveg ógörögül íródott: Igyál és áldozz a pásztornak” Sok munka előzte meg a csipkés karéjt is. Az eredeti annyira kifinomult és teljes, ami a mai technológiai fejlettség mellett is emberpróbáló feladat.
Csapkodtak a szilánkok. Hiába a finom eszközök, egy rossz mozdulat és már le is tört a csipke egy darabja. Vízzel kellett hűteni, nehogy a csiszoláskor keletkezett hőtől a kehely megrepedjen. A kész másolat látható a múzeumban. A félévi munka, rengeteg kísérletezés kiszedi az ember az energiát.
„Ez a hangulatlámpa a diplomamunkám. A halogénégőt LED-re cseréljük, ezért van nálam. A megnyúlt nyelvektől különleges. Ennél a technikánál nagyon kell figyelni a kemencére. A dróton lógva nyúlik az üveg és egy másodperc alatt egész más lesz a formája.“
„A spagetti üveget forró üvegből húzom. Itt is pillanatokon múlik milyen lesz. Itt alig látható buborékok keletkeznek benne, amitől más lesz a fénye.“ Dekoratív elem, amit szívesen használ, de nincs kétségük felőle, hogy a belőle készült tárgy kényes is.
A garantáltan egyedi pálinkás poharak minden egyes darabjához másik gipszminta szükséges, mert az öntvény elkészültével a gipszet össze kell törni, másképp nem jön ki a kész pohárból.
A kényes üveg pedig néha eltörik, kicsorbul, de minden darabját féltve őrzi.
„Sokszáz rogyasztást végezten eddig és a művelet során melegen deformálom az anyagot. Sok vele az izgalom. A geometrikusra tervezett forma a véletlennek köszönhetően behorpadt. Ha a hevítéskor buborék keletkezik, lehet örülni vagy keseregni.”
Küzd a finom csipkékkel, mázsányi anyagot dolgoz be a másfél méteres üveg asztallapba, három műhely között közlekedik, a fejében álladóan ötletek kergetőznek, kísérletezik, dolgozik, tanít és mégis alig várja, hogy témát válthasson és iparművész kollegáit dícsérhesse.
Budapest, 2011. november 11.
Elérhetőség: www.borkovics.hu
KANAZAWA EXHIBITION OF GLASS (2013) Honorable Mention díj (nyertesek listája: http://www.glassismore.com/core/projects/104/user_files/records/10/55/glass2013_prize.pdf )
ELŐZŐ: Félegyházi Károly
KÖVETKEZŐ: Buhály József
Örülök hogy újra találkoztunk,nagyon sok év eltelte után. Amikor még pályád elején Parádsasváron segítettünk termékeid savazásával már láttam, hogy a választott irány az üvegművészetben egyedi,és tehetségről tanúskodik.Őrzöm a Tőled kapott féldecis poharat.
Gratulálok a munkáidhoz!
Nem vagy semmi figura, jól megtanultad a mesterséget, ami a szakmában kevés emberről tudok csak elmondani.
Ölellek!Pali