Beszélgessünk: Böjtös Kinga, enteriőr-Dj

Böjtös Kinga, a „Vizitkártya” rovat szerzője már sokunknak vitte a jó hírét. Egy műteremlátogatás alkalmából valaki említette a blogját. Rákerestem, élvezetes nyelven írt történetek művészekről, otthonaikról, szép lakásfotókkal. Szorgalmas szerző, nagy az olvasottsága. Kiváncsivá tett, de nem kerestem a kapcsolatot. Nem emlékszem hol futottunk össze először, de rögtön megértettük egymást. Ugyanolyan „önjáró” mint én, természetes a stílusa, semmi finomkodás vagy fennkölt küldetéstudat. Engem a művészeknél tett látogatás során szerzett tudás- és élményátadás-kényszere hajtott az elején, amikor létre jött a Műtermek.com. Őszintén szólva nem kis dolog ismeretlenként betoppanni egy ember házába, ráadásul fotókat és beszámolót írni a nyilvánosságnak. Íme tőlünk egy rendhagyó beszélgetés Kingával közelgő, első kiállítása kapcsán.

A Kiskép Galéria működése elképzelhetetlen lenne már a weboldal nélkül. Amikor kezdtük, még alig voltak művészettel foglalkozó bloggerek, akik az akkori szokás szerint inkognitóban jegyezték az oldalt. Mi is. Neked ezekről az úttörő évekről és a mai helyzetről folyamatosan van tapasztalatod.

A vizitkártya blog – amit az azonos című, 2006-óta futó rovatomról neveztem el – valójában az eddig megjelent magazinos cikkeim archiválására és az írások háttér-információinak közlésére szolgál, a hozzá kapcsolódó facebookos szerzői oldalammal. Mivel egyrészt az újságoknál nincs kapacitás a lapszámok archiválására, másrészt sok olvasó lapozná fel az elmulasztott lapszámokat, ezért 2010 nyarán nyitottam egy saját „online raktárt”, a blogspoton és az issuu-n: www.vizitkartya.blogspot.com , www.issuu.com/vizitkartya Mára a közösségi oldalak térhódításával már a blog is csak egy másodlagos felületté vált, illetve a face- és insta oldal jelenti a blogos tartalmak „szócsövét”. De én ezt az egész hírgyártást nem veszem túl komolyan, vagyis nem pörgök rá a folyamatos tartalomra, a blog is a régi. Amikor igazán van mondanivalóm, vagy megjelenik egy írásom, akkor posztolok. A blogon többféle magazinban megjelent cikkeimet találni, mert a 16 év során megtartottam „független szerzői” szabadságom, ami azt jelenti, hogy arról írok, ami-aki megtetszik nekem, illetve amiről úgy látom, hogy másokat is érdekelhet.

Mi műtermeket látogatunk, Te művészek otthonait és egészen más okból.

Ez nálam zsigeri, ösztönös vonzalom. Művészekkel teli családból származom, születésem óta kreatív emberek vesznek körül és a felmenőim folyamatos alkotásban égtek. A családi albumból hoztam is válaszként pár régi fotót: egyiken még dédapám szobrászművész testvérének munkái és műterme látható, ő Stróbl Alajos tanítványaként alkotott.

Szoros kapcsolatom volt Szittya Horváth Éva porcelánművész keresztmamámmal, aki komoly életművet hagyott a herendi gyárban, ahova engem is bevitt a nála töltött vakációk során. Nem voltam nagyobb, mint a kínai padlóvázák, amikor kézzel festett tányérjaimat kiégették a hatalmas kemencékben. Ezért nem mulasztottam el, hogy egyik vizitkártya cikkemben meg ne emlékezzek az „Én Herendimről”. De szűnni nem akaró érdeklődésemet alaposan megágyazta a polihisztor-dalszerző dédapám, akinek életéről nemrég kötet készült, vagy a feltaláló apukám, aki élete végéig a szabadalmain dolgozott, mint textil hatású tapéták, speciális burkolatok, balettpadlók, stb. Kiváló ízlésű, művészvénájú anyukám most, nyolcvanon túl is bármikor kapható egy kulturális kalandozásra, vagy épp egy komplett lakásátalakításra. Azt hiszem, ezért vonzanak az alkotók, az ő környezetük és motivációjuk. Hogy mindez hogyan került a lakberendezési magazinokba, az a véletlen műve…mert cikkeim inkább élettörténetek, otthonsztorik, mint lakásbemutatók. 

A műtermek.com indulásakor egy ismeretlen világba csöppentünk. Tíz év alatt sokat tanultunk. A galéria működtetése pedig megváltoztatta a fókuszt. Szakíróként Te másképp válogatod meg az interjú alanyaidat és pontos rálátásod van a média piacra, a szerkesztőségek működésére.

Kissé közhelyszerűnek tűnik, de azokkal interjúzok, akiknek érdekel a karaktere, a munkája, az otthona, azzal előbb-utóbb összefúj a szél és megismerkedünk. Ezekről, a gyakran barátságba torkolló találkozásokról gondolom úgy, hogy azt csinálom, ami a legjobban érdekel, vagyis munka terén a helyemen vagyok. Az anyagaim publikálása ennél jóval összetettebb feladat és komoly logisztika a szerkesztőségekhez való alkalmazkodás. Nekem jó iskola volt, hogy még időben „elcsíptem” azt a nagy generációt – irodalmár szerkesztőt, neves fotós laptulajdonost, művészettörténész olvasószerkesztőt – akiktől rengeteget lehetett tanulni, ha csendben melléjük telepedett az ember és figyelte őket, megfogadva tanácsaikat.

Jelenleg sem maradnak fiókban az anyagaim, de a mostani médiát inkább az aktuális trendek érdeklik és a lapok szorosan üzleti, hirdetői szempontok szerint alakítják a tartalmat. A lakások többsége nem a természetes hangulatában jelenik meg, pedig az olvasók nagy részét épp ez érdekelné. Emlékszem, a régi legendás Lakáskultúrában hosszú évekig futott egy „szabálytalan otthonok, szabad szellemben” c.  rovat, ahova sokat írtam és melynek miliőjét azóta sem látom a lapokban. Nagykanállal ették az olvasók a bohém, merész kecókat, a lakók történeteit. Ezért a vizitkártya rovatom is hasonló, alternatív tartalommal született meg ugyanitt és maradt fent a népes olvasótábor érdeklődése miatt máig!

A Lakáskultúrából nyolc év után abba a SzépLak magazinba költözött évekre, ahol saját lakásaim jelentek meg még a kilencvenes években. Jelenleg pedig a rovatom online formában és ingyenesen olvasható az Alkotó Energia www.alkotoenergia.hu magazinban. E mellett az „A Mi Otthonunk” print-magazin „inspiráló otthonok” rovatában jelennek meg lakásbemutató cikkeim, de kerti sztorikat és vidéki élettörténeteket is publikálok online, a Vidéki Élet és az Édenkert portálokra.

Az olvasási szokások nagyon gyorsan változnak.

A médiában a szövegolvasás helyett a képek dominálnak, sőt ma már a mozgó képek, a filmek, live-ok. Amelyik cikket nem kíséri kifejező kép, azt nagy eséllyel átlapozzák, példa erre az instagram, ahol a vizitkártya oldal is a képekkel, sztorikkal kommunikál, ha ráérek posztolni. Filmes szakon diplomázott huszonéves gyerekeimen tapasztalom a világ változását és én is igyekszem a fiatalokról/hoz szólni. 

Képeimből, szövegeimből szubjektíven ”mixelem a tartalmat”, (mint ahogy inspirálóm Todd Shelby: www.theshelby.com )  ami aztán komplexen hat az olvasókra…innen az „enteriőr-Dj.” titulus is. Mivel a cikkeim eleve képközpontúak, nincs ellenemre ez a trend, de a témához kapcsolódó szöveget szükségesnek tartom. Tehát nekem is szaporodnak az online magazinos megjelenéseim, amiknek összeállítása lényegesen egyszerűbb, valamint olvasószáma nagyobb és jobban lemérhetőbb, mint a nyomtatott anyagoké. Bevallom, az a tempó is tetszik, ahogy egy aktuális kulturális hírem, vagy programajánlóm „azon frissiben” eljut az adott közönséghez, például az Artnews.hu portálon, ahol Pr-cikkeket és szubjektív kulturális kalandozásokat írok. Ha arra gondolok, hogy legelső cikkem 1999-ben írtam és még mindig nem találtam jobb elfoglaltságot, akkor ez a változatosság fiatalon tart és akár egy életre is szólhat…

Biztosan találkoztál már a szóval „izlésnevelés”. Nekem ez megfejthetetlen. Ki mondja meg mi a „jó izlés”?

Egykori rajztanárként néha még elkap a vizuális nevelés szándéka, mint küldetéstudat. Ugyanakkor,  szerintem a jó ízlést és mértéktartást csak szelíd módszerekkel, pozitív példákkal lehet alakítani.

 Gyakran írok „szépen élő” emberekről, akik harmóniában vannak saját környezetükkel és a trendektől függetlenül alakítják ki önazonos otthonaikat. Magam is meglepődöm, hogy ezek a pozitív példák mennyire „betalálnak” az erre fogékony olvasóknál, inspirálva őket saját lakberendezéseikben. Ezekért a visszajelzésekért is érdemes publikálni…

Mivel nálam az írást a kezdetektől kísérték egyéb, kreatív tevékenységek – térrendezés, látványtervezés, alkalmazott grafika – most is vállalok kreatív munkát olyan kisvállalkozásoknak, iparművészeknek, kézműveseknek, akiknek se idejük, se energiájuk nincs a márkaépítésre. Ilyenkor a promóciós cikkek, blogposztok írásán át a fotózásig, a céges magazin szerkesztésén át a kampányokig terjed a feladatom. Nagyon élvezem e változatos kihívásokat, amiben szintén jelen van intenzíven az ízlésnevelés. 

Itt volt a járvány, válságok sorát éljük. Új szokásokat vettünk fel. Folyamatos újratervezésben él a világ.

A jövő olyan kiszámíthatatlan, hogy némileg leszoktam a tervezésről. Egyenlőre azt tapasztalom, hogy lett egy közös témánk: ki hogy bírja és mit csinál ebben a kifordult helyzetben. Engem is érdekelt, hogy mi a túlélési stratégiája a képzőművész, lakberendező, illusztrátor és galerista barátaimnak – így egy online cikksorozat is született belőle az egy.hu portálon, melyben Téged is kérdeztelek.  Az olvasói visszajelzések alapján sokunknak adtak erőt a válaszokban rejlő üzenetek: kitartásról, kreatív válságkezelésről és optimizmusról. Remélem, hogy ez az egymásra figyelés velünk marad, ahogy az önkéntes segítségnyújtás, melyben mostanában magam is tevékenykedem a mellrákból való meggyógyulásom kapcsán…

November végén nyílik első kiállításod, amihez szívből gratulálunk.

Alaposan kizökkentett a szerzői magány komfortzónájából, hogy Pintér Sonja művészeti kurátor felkért a kiállításra, mely eleinte egy kósza ötletnek tűnt. Majd pályáztunk és elnyertem az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) megtisztelő támogatását, így elkezdtem a tervezést. Nem volt egyszerű feladat a 16 év anyagából, a sok száz publikációm közül kiválasztani néhányat, akik a printelt molinókon szerepelnek az Újbuda Galéria falain. A november 24-i megnyitón számítok kedves riporthőseimre, akikkel tervezünk majd beszélgetős tárlatvezetéseket is. Jó hír, hogy az „Alternatívák az életre” című tárlat egészen 2023. január 22-ig látható majd, sőt nyáron elindul második otthonom, a Balaton partjára is…